Egy másik egyesülettől került ide hozzánk egy gyorsabb gazdisodás reményében. Sajnos az előéletéről semmit sem tudunk. Egy gyepmesteri telepre került be az utcáról. Akkor nagyon-nagyon tartott az emberektől és mindenkitől, aki a közelébe ment, de úgy gondolták megmentői, kapnia kell meg egy esélyt az élettől.
RANDOLF jelenleg is egy félénk kutyus, de próbáljuk ezt az akadályt leküzdeni benne. Már hagyja, hogy megérintsük, megsimogassuk, megnyitottuk számára a javulás útját, de szüksége van még egy kis időre.
Ő mindenkivel nagyon jól kijön, borzasztóan aranyos, barátságos és egy igazi szeretetgombóc, ha pedig megnyílik, egy bújós, puszis kis cukiság lesz.
Más kutyákkal nincs problémája, nem lép fel velük szemben ellenségesen, inkább visszahúzódik. Cicákkal is jó a kapcsolata. Agresszivitást nem vettünk észre rajta semmiféle formában.
Pórázon még soha életében nem sétált, nagyon új neki ez a tevékenység. Gondozója mindent megtesz érte, hogy nyugalomban meg tudja tanulni, szépen haladnak vele.
Szeretnénk, ha RANDOLF egy szerető otthonra találna a lehető leghamarabb, hiszen akkor fog igazán megnyílni, ha meg tudja tapasztalni, milyen az , amikor éjjel-nappal szeretetben él, bizalomban és nyugalomban.
RANDOLF magassága kb. 45-50 cm.
Gazdis lett. 2026.03.21. (R)