Kedves Örökbeadóim!
Újdonsült gazdáim tegnapelőtt hoztak el a menhelyről. Jól viseltem az autóutat, csak addig nyüszögtem, amíg meg nem engedték, hogy felüljek a hátsó ülésre. Ott nyugton maradtam és békésen szemléltem a tájat. Hazaérve azzal kezdtem, hogy mindent jól körbeszimatoltam, habár már sötét volt. Kicsit később beengedtek a konyhába és megismerkedtem a családdal. Hamar beloptam magam mindenki szívébe. Kaptam vacsorát, majd kivezettek az alvóhelyemre.
Az első éjszakám az új helyen kicsit nyűgösen telt, miután kialudtak a fények, nagyon be akartam volna menni és sírtam, hogy nem engedtek be. Mivel eredménytelennek bizonyult a hisztim, mégiscsak úgy döntöttem, inkább lefekszem a helyemre – csendbe is maradtam reggelig.
Szerencsére elég korán megindult az élet a házban és engem újra beengedtek a konyhába. Oda is bújtam mindenkihez egy kis simogatásért. Reggeli után felügyelet mellett világosban is felfedeztem az új környezetemet. Majd előkerült egy labda, kérdezték, nincs-e kedvem játszani vele. Naná, hogy volt! Valamivel később egy ismerős dolgot véltem felfedezni a gazdáim kezében. Hohó, ez az a póráz, amivel tegnap elhoztak a menhelyről. Izgatott lettem, amikor rám csatolták. Azt mondták, elmegyünk egy kicsit sétálni és megnézzük a környéket – juhé! Szóval mozgalmas délelőttöm volt, és a java még csak ezután következett. Miután kipihentem magam, újra előkerült a labda és fergetegeset játszottunk. Azt is megmutattam, ugatni is tudok ám (addig nem hallották a hangomat). Nem sokkal vacsora után újra előkerült a póráz. Nocsak, ez már ismerős! Hát, ezúttal kicsit másról volt szó… Nem mentünk messzire, csak a másik utcára – a Doktor Nénihez. Megvizsgált, megállapította, hogy egészséges vagyok, azt leszámítva, hogy csúnya sebek vannak a mellkasomon, erre kaptam egy gyulladáscsökkentő szurit és kenőcsöt a biztonság kedvéért. Éppen kezdtem már lógatni a füleimet, amikor vigasztalásképpen vettek nekem egy sípolós gumicsontot és egy sípolós labdát, nagyon szépek, én választottam őket! A második éjszakám itt már teljesen nyugodtan telt, meg is dicsértek. Másnap délelőtt (vagyis ma) újra felkerült a póráz, és megint elmentünk, ezúttal nyakörvet venni.

Azt hiszem, nagyon jó helyre kerültem. Sokat simogatnak, szeretgetnek, törődnek velem. Cserébe igyekszem szót fogadni és hamar megtanulni azokat a szabályokat, amiket kérnek tőlem – szerencsére nem sok van. Most már lassan búcsúzom, mert ezt a levelet is egy kiadós labdázás után írom. Így megyek pihenni, mert fáradt vagyok. De előtte még küldök magamról egy képet, ami ugyan egy kicsit elmosódott, de (egyelőre) nem tudtak rólam élesebbet készíteni, mert folyton mozgok.
Majd még jelentkezem.
Szeretettel üdvözöllek Titeket:
Babu